HARCOS EMBER SZÍVE
Küldjétek a szívemet holtan
Valakihez, nem tudom, kihez,
Akihez a legrosszabb voltam.
Egy bús harcos védjen meg engem,
Kinek kegyetlen sorsa a harc
S ki sírva jár a fergetegben.
Én jajgatva, én sírva szánom,
De halottan sem enyhíthetem
Az én szomorú rosszaságom.
Nézzétek majd szívem, a hűltet:
Milyen szép volt s milyen nyomorék,
Engem ős átkok harcba küldtek.
Ha veszettül vívtam, csatáztam,
Sírva dalolt szívemben az üdv,
Mint egy elhagyott szentegyházban.
Akit vágott; búsan, veszetten,
Átkozott, harcos, bolond karom,
Talán-talán épp azt szerettem.
Küldjétek a szivemet holtan
Valakihez, nem tudom, kihez,
Akihez a legrosszabb voltam.
